Szabó Éda: Beszámoló a 14. HolnapUtán Fesztivál Bánk Bán? Jelen! és Sárkányszem című előadásairól

Egy magenta kalap, egy hasitasi, egy kereszt formájú fülbevaló, egy megbilincselt aktatáska, egy korona, egy Joker maszk és egy lovaglópálca. Nem, ez nem egy tárlatvezetés látképe a nagyváradi Szigligeti Színház kelléktárában, hanem mind a 2026-os HolnapUtán Fesztivál nyitóelőadásának szereplőit jelképezik: Melinda, Biberach, Ottó, Bánk bán, II. Endre, Petur bán és Gertrudis. Sokak számára világossá válhatott már, hogy egy Bánk bán előadásról lehet szó… Igen ám, de a kolozsvári Váróterem Projekt Bánk bán? Jelen! című produkciója színházi nevelési eszközökkel, osztálytermi keretek között hívja életre Katona József klasszikusát.

Az előadás a szereplők közötti kapcsolatok és az egymásra irányított figyelem erejére fókuszál, így a dráma szereplői kilépnek 19. századi természetes közegükből, a jelen embereivé válnak, és egy mai átlagos osztályterem adottságait kihasználva keltik életre saját történetüket. Így könnyen előfordulhat, hogy Biberach belekóstol valakinek a tízóraijába, Petur bán épp azt a széket húzza ki egy diák alól, amelyiken ül, Ottó pedig egy pohár borral és Adele Someone Like You című dalának keserédes melódiájával próbálja meg elcsábítani Melindát. És mitől lesz igazán különleges az előadás? Hogy a néző is részesévé válik! A diákok benyomásai döntenek a végkifejletről. Ha repül a kréta, Bánk bűnhődik; ha marad, ő és az igazsága tovább élnek.

Neked mi jut eszedbe arról a szóról, hogy LÁTÁS? Egy szem? Élénk, rikító színek? Az Illés zenekar Láss, ne csak nézz! című száma? Esetleg száguldozó turbócsigák, kalapos, könyvet olvasó emberkék vagy levest főző boszorkányok? Lehet, hogy ez az utóbbi három elég meglepő asszociációnak hangozhat, de ez is eszébe jutott valakinek. Mégpedig azoknak a másodikos és harmadikos diákoknak, akik a debreceni Csokonai Nemzeti Színház CSIP programjának Sárkányszem című előadását láthatták a nagyváradi HolnapUtán Fesztivál második színházi nevelési előadásaként. Hajós Zsuzsanna ál-szecsuáni meséjén keresztül, a vizsgázó Miklós bácsi és az őt vizsgáztató Klára néni – azaz Bolla Bence József és Madák Zsuzsanna – kalauzolásával, a gyerekek szembenézhettek saját sárkányaikkal, azaz problémáikkal és félelmeikkel.

A tanulók egy vezetett drámapedagógiai foglalkozás keretein belül, Hongrun, feltörekvő festőművész-palánta történetén keresztül, játékosan, gátlások nélkül beszélhettek olyan, akár a felnőttek számára is időnként megterhelő kérdésekről, mint hogy mi van akkor, ha kiderül, hogy valaki nem tehetséges valamiben, kire hogyan hat a vizsgadrukk, ki mennyire gátlásos, vagy hogy mi van akkor, ha egy történet vége nem happy end? Tovább fantáziálunk a lehetséges kimenetelekről, ameddig meg nem találjuk a saját igazságunkat? És mi lenne, ha közösen találnánk ki a végét? Szabad? Hát persze! Így senkiben sem marad a foglalkozás végére hiányérzet, nekünk pedig világossá válik, hogy miért a szemünkkel nézünk, és az agyunkkal látunk…

 

Szabó Éda - elsőéves teatrológia szakos hallgató, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem