410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., Nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube
Instagram

Előadások

Gerome Ragni - James Rado - Galt MacDermot

Hair


A KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ ÉS FILM KAR VÉGZŐS HALLGATÓINAK VIZSGAELŐADÁSA


1964-ben a New York-i Broadway környéke tele volt a vietnámi háború és a konformizmus ellen lázadó, hosszú hajat viselő fiatalokkal. Gerome Ragni és James Rado elhatározta, hogy musicalt ír ezekről fiatalokról, s még ebben az évben elkezdtek dolgozni a Hair című musical szövegkönyvén. Galt MacDarmot, az akkor márGrammy-díjas zeneszerző 1966-ban csatlakozott hozzájuk. A karakterek már kirajzolódtak, állítólag a szövegírók saját egyéniségüket is beleszőtték a két főszereplő figurájába, s így végül a három alkotó kitartó munkájának köszönhetően a színpadi változat 1967-ben debütált a Public Theater nevű kis színházban az off-Broadway-n, ám az áttörést a következő év hozta meg, amikor 1968-ban bemutatták a musicalt a Broadway-n. Nem minden botrány nélkül került a produkció az újságok címlapjára, hiszen a musical szereplői szabadszájúak, a társadalmi konvenciókat semmibe vevő fiatalokat ábrázoltak. Előfordult, hogy a turnéra induló színészeket több helyen inzultálták, az előadásokat bombafenyegetések zavarták meg. Massachusettsben 1970-ben be is tiltották az előadást, a döntést a legfelsőbb bíróság változtatta meg.

A musical egycsapásra kultusz lett, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Grammy-díjas lemezből több mint hárommillió példányt kapkodtak el, s egyhuzamban 1750 előadást tartottak csak New Yorkban. New York után Londonban is óriási sikerrel adták elő a darabot.

Miloš Forman cseh származású amerikai rendező már 1968 óta készült a Hair x filmváltozatát elkészíteni, ám erre csupán a hetvenes évek végén nyílt lehetősége.

A Hair musicalt több mint 50 éve játsszák töretlen sikerrel, 2017-ben a Broadway-n és Londonban egyaránt felújították.

Magunk részérol mit is mondhatnánk ma? Túl a slágereken, túl a Hair kultuszán, az emberiség újra olyan rettenetes helyzetbe sodródott, ami kötelezővé teszi, hogy a Hair kapcsán a háborúról beszéljünk és talán mi művészek, a mi eszközeinkkel felhívjuk a figyelmet egy újabb összeomlás veszélyére.

 

RENDEZŐ: VÁTA LÓRÁND

KOREOGRÁFUS: KIS-LUCA KINGA

ZENEI VEZETŐ: INCZE G. KATALIN

DRAMATURG: STAN LILLA-ALÍZ

PLAKÁT FÉNYKÉP: SZILÁGYI LÓRÁNT

FÉNY ÉS HANGTECHNIKA:: PORTIK ZOLTÁN

Külön köszönet Gál Kristófnak!

 

Az előadást 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk.
Az előadásban erős hang- és fényeffekteket, valamint sztroboszkópot használunk.

Az előadás időtartama 2 óra 50 perc egy szünettel.